Domovina: Határon átnyúló kerékpáros közlekedés Zemplénben

Az október 25-i adás tartalmából.

Ezüstplakett Kuczik Júliának

A békéscsabai szlovák főkonzulátus szervezésében szeptember 7-én adták át Kuczik Júlia iskolaigazgatónak a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának Ezüst Plakettjét. Igor Korčok külügy és európai ügyekért felelős miniszter adományozta a díjat, melyet Dr. Emil Kuchár, a Szlovák Köztársaság békéscsabai főkonzulja adott át.
Az iskolában rendezett ünnepségen magas rangú vendégek is részt vettek, ott voltak a szülői munkaközösség képviselői, kollégák és nem utolsó sorban a családtagok is. A rendezvény egy rövid kulturális műsorral kezdődött, az iskola diákjai és a szlovák iskola énekkara előadásában. Az ünnepség hangulatát próbáljuk felidézni és természetesen Kuczik Júlia díjazott is beszél hivatásáról, életéről.

vágó: Raffai Csongor
operatőr: Szél Zsolt
szerkesztő: Bencsik János

Határon átnyúló kerékpáros közlekedés Zemplénben

A kerékpáros közlekedési rendszer fejlesztése Sátoraljaújhelyen valamint a Tőketerebesi járás Zemplén (Zemplín) és Szőlőske (Viničky) településén valósult meg. A projekt összköltsége -európai uniós támogatással – elérte a csaknem 988.000 eurót. A Cross- Bike projekt fő célja az volt, hogy elektromos kerékpárkölcsönzőket létesítsenek, s ezzel a települések közti közlekedésre egy alternatív, hatékony és környezetbarát közlekedési eszközt biztosítsanak, bővítsék a térség közlekedési eszközeit, illetve, hogy csökkentsék a helyi közlekedési problémákat. A projekt magyarországi részét mutatjuk be, Sátoraljaújhelyről Rudabányácskára kerekeztünk ki egy szép őszi napon. A kerékpáros közlekedés igazán remek választás a szép természeti környezetben!

vágó: Csepregi János
operatőr: Szél Zsolt
szerkesztő: Bencsik János

Tartalmas szórakozást kívánunk!

Adás: 2021. október 25., 7:15 Duna
Ismétlés: 13:40-től a Duna World műsorán!

Szerkesztő: Bencsik János
Szerkesztő munkatárs: Antala Zsuzsanna

Tovább a műsor oldalára >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2021/10/Kuczik-01.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2021/10/Crossbike-01.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább