A magyarok és lengyelek közös hőséről, Esterházy Jánosról mutat be filmet a közmédia

Triptichon, Esterházy János élete és öröksége címmel háromrészes dokumentumfilmet tűz műsorára a Duna Televízió. Az öt országban forgatott, a magyar és lengyel közszolgálati televíziók támogatásával készült filmsorozat Esterházy János rendkívüli élettörténetét mutatja be, egy olyan férfiét, aki képes volt meghalni azért, amiben hitt. A felvidéki mártír politikus életéről és keresztútjáról szóló filmben a nézők találkozhatnak Esterházy János lányával, valamint testvérének gyerekeivel is. A dokumentumfilm egyes részeit kedd esténkét láthatják a nézők a Duna Televízión.

„Esterházy Jánosé egy rendkívüli élettörténet. Az ő élete az emberi nagyság, méltóság, élete utolsó 12 évében pedig a szentségnek olyan tanúságtétele, amivel egész eddigi pályafutásom során nem találkoztam. Nem ismerek hozzá hasonló embert és az övéhez hasonló történetet” – mondta  az M1 Ma reggel című műsorában a film producere, Csányi János, aki Zsigmond Dezső rendező és Molnár Imre történésszel készítette el a Triptichon, Esterházy János élete és öröksége című háromrészes dokumentumfilmet.

A nácik és a kommunisták által egyaránt üldözött, szovjet gulágokon és csehszlovákiai börtönökben sínylődő Esterházy János minden szenvedővel közösséget vállalva zsidókat, lengyeleket, szlovákokat és cseheket bújtatott és menekített, miközben a szlovákiai magyar kisebbségért életét áldozta.

Az öt országban forgatott, a magyar és lengyel közszolgálati televíziók támogatásával készült filmsorozatban nem csak a közvetlen történelmi tényeket tárják fel. „Olyan emberekhez sikerült eljutnunk, mint a lányához, akivel Olaszországban forgattunk. Bár betegsége miatt már nem tudta szavakban felidézni édesapja alakját, de ez a meg nem szólalás is nagyon jelképes volt, hiszen Esterházy János élettörténetét is elhallgatták több, mint fél évszázadon át. De forgattunk Lengyelországban is Esterházy János testvérének, Máriának leszármazottaival” – mondta Zsigmond Dezső rendező az M1 stúdiójában.

A címlapfotó: MTI/TASR/Milan Kapusta

Olvasson tovább