Közelebb - Roma magazin: Cremona Musica

Az október 11-i adás tartalmából.
 

Egy új országos kezdeményezés indult el Kiskunhalason, ahol az idei tanév kezdetekor egy cigány nemzetiségi diákkört alakult. Szűcs Csaba alpolgármester azt szeretné, hogy a fiatalok is beleszólhassanak a város életét meghatározó döntésekbe. A diákkörbe olyan elkötelezett fiatalok kerülhetnek be, akik tanulmányi eredményükkel is példát mutathatnak diáktársaiknak.

65 éves Rácz Pál, aranykoszorús hangszerész mester. A régi muzsikus családból származó mester zenészként kezdte pályáját. Sikeres muzsikusként, utazásai során kezdett a hangszerkészítés iránt érdeklődni. A tanulmányúttal felérő turnék után hazatérve nyitotta meg saját műhelyét, amely ma már kultikus helynek számít a zenészek körében.

Szeptember végén rendezték meg a világhírű Cremona Musica Nemzetközi Kiállítást és Fesztivált, amely egyben Olaszország egyik kiemelkedő zenei díjátadója. A rendezvényen ez évben Roby Lakatos vehette át a világ egyik legrangosabb elismerését. Műsorunk további részében a világhírű hegedűvirtulóz mesél pályájáról és zenei stílusáról.

Közelebb – Roma magazin – Duna – október 11., hétfő, 6:45

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább