Újabb évaddal jelentkezik a közmédia szórakoztató főzőműsora, a Főmenü. A házigazda ezúttal is Széll Tamás Michelin-csillagos séf, aki új társával, Böröcz Zsófia gasztromentorral várja a konyhaművészet iránt érdeklődő nézőket minden szombaton, 17 órától a Duna Televízión. Az adásokban hétről hétre könnyen elkészíthető, mégis ínyenc fogásokkal ismerkedhetnek a tévénézők, ráadásul a második évadban nagyobb szerep jut az édes ízeknek, desszerteknek is. Széll Tamást a Petőfi Rádió Talpra magyar adásában kérdezték a műsorvezetők arról, milyen a közös munka új partnerével.
„Zsófi képzett szakember, aki San Sebastianban végzett a kulináris főiskolán. Szélesebb spektrumú tudása van, mert a gasztronómia mellett menedzsmentet, üzletvezetést is tanult. Jól kiegészítjük egymást, mert amíg én szívesen készítek nehezebb, húsos ételeket, ő most azt mutatja meg, milyen változatos tud lenni a vegetáriánus konyha és bátran kísérletezik édes ízekkel is” – fogalmazott a Petőfi Rádióban Széll Tamás, aki hozzátette, a stúdió berendezésekor arra törekedtek, hogy olyan háztartási gépeket válasszanak, amelyek bármelyik átlagos háztartásban fellelhetők. A mesterséf hangsúlyozta, nem kell profi konyha ahhoz, hogy valaki otthon próbálja meg elkészíteni a Főmenüben bemutatott fogásokat.
A Főmenü kulisszatitkairól elárulta, sosem vállalna el olyan produkciót, ahol csak imitálni kell a főzést, minden egyes fogást elkészítenek Böröcz Zsófiával. Az elkészült ételek azonban nem sokáig maradnak az asztalon, mivel az utolsó felvételek után együtt fogyasztják el az aktuális menüt a stábtagokkal.
„A receptúrákat mi írjuk meg, az alapanyagot mi kalkuláljuk. A forgatást megelőzi egy súlyos, másfél hónapos aktív készülés és közös főzés. Vannak segítőink, akikkel előkészülünk, ezt a nézők nem látják, de az idő szűke miatt erre alkalmanként szükségünk van, mert nem tudunk hosszú órákig váratni egy egész stábot, hogy elkészüljön egy húsleves” – tette hozzá a Főmenü séfje, aki a Kossuth Rádió Átvitt étterem című műsorában hétfőn, szerdán és pénteken további konyhai villámtippekkel látja el a közmédia gasztrorajongó közönségét.
Gasztrotippek Széll Tamástól szombatonként 17.00-tól a Főmenüben a Dunán és minden hétfőn, szerdán és pénteken a 10.55-kor a Kossuth Rádióban!
A receptek és konyhai tippek elérhetők a Főmenü Médiaklikk-oldalán.