Közelebb - Roma magazin: Szeptember 9-én, a világon elsőként, liturgikus keretek között lovári nyelvű és cigány dallamvilágú szentmise hangzott el

A szeptember 20-i adás tartalmából.
 

Szeptember 9-én, a Hungexpo területén a hívők sokasága történelmi pillanatnak lehetett részese. Az erre az alkalomra íródott kompozíció formájában, a világon elsőként, liturgikus keretek között lovári nyelvű és cigány dallamvilágú szentmise hangzott el. A különleges eseményre több roma zarándokcsoport is érkezett.

Harmadik alkalommal adták át a Kaposvári József Stúdió közéleti elismerését, a Kaposvári József-díjat. A 40 évesen elhunyt cipészről elnevezett Kaposvári József-díjat azok kaphatják, akik a névadó önzetlen, jótékony szellemiségével összeegyeztethető, példamutató tevékenységükkel segítik a rászorulókat, illetve értéket teremtenek. Az idei 15 díjazott között ott volt a P’amende szerkesztősége is.

A Kaposvári József-díj névadója élete során ott segített a rászorulókon, ahol tudott: a szegényeknek cipőt, a gyerekeknek játékot adott, másoknak tanulási lehetőséget biztosított. A mesterember Magyarcsanádon cipőjavítással kezdte karrierjét, később Makón nyitotta meg cipészműhelyét. 2017-ben, 40 évesen, váratlanul halt meg. Műsorunk hátralevő részében, egy korábbi riportunkkal Kaposvári Józsefre emlékezünk.

Közelebb – Roma magazin – Duna – szeptember 20., hétfő, 6:45

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább