×

Domovina: A város napja Szarvason

Az augusztus 16-i adás tartalmából.

A VÁROS NAPJA SZARVASON

Július 23-án emlékeztek meg Szarvas újratelepítésének 299., valamint várossá nyilvánításának 55. évfordulójáról. Az ünnepi programsorozat a Kossuth téren, Harruckern János György báró szobrának megkoszorúzásával kezdődött. Ezt követően az emlékezők átmentek az Evangélikus Ótemplomba. Az istentiszteleten Pentaller Attila református és Lázár Zsolt evangélikus lelkész hirdette az igét. hálaadó istentisztelet után kezdődött a város hivatalos programja. Az ünnepi beszédek után következett a városi önkormányzat díjainak átadása.

vágó: Násztor Róbert
operatőr: Szél Zsolt
szerkesztő: Bencsik János

SZARVASI GYEREKEK A STÚDIÓBAN

Július 20-án fontos, kedves vendégeket, a szarvasi szlovák diákok nemzetiségi napközis táborának csapatát vártuk szegedi rádió és televízió stúdiónkba. A 7-11 éves korosztályba tartozó iskolások nagy érdeklődéssel figyelték, hogyan készülnek műsoraink. Lehet, hogy közülük kerül majd ki egy-egy jövőbeli kollégánk?

vágó: Násztor Róbert
operatőr: Raffai Csongor
szerkesztő: Antala Zsuzsanna

A DUKLÁBÓL AZ OLIMPIÁRA

A besztercebányai Dukla katonai sportközpont 1967-ben jött létre. A katonai sportközpont történetének leghíresebb sportolói is az olimpiai bajnokok: František Kunzo futballista, Jozef Pribylinec és Matej Tóth atléta. Jozef Pribylinec 20 kilométeres gyaloglásban, míg Matej Tóth az 50 kilométeresben győzedelmeskedett. Michal Martikán és Elena Kaliská vízi szlalomban lett olimpiai bajnok, s a legsikeresebbek közé tartozik Anastasia Kuzminová is, aki biatlonban képviselt bennünket. 2021-ben 8 sportolójuk volt olimpiai kerettag.Közéjük tartozik Patrik Jány is, neki ez volt élete első olimpiája, amelyen összesítettben a 13. helyet szerezte meg. Ismerkedjenek meg vele!

operatőr-vágó: Radovan Hlaváč 
szerkesztő: Drahomíra Kyslanová

Tartalmas szórakozást kívánunk!

Adás: 2021. augusztus 16., 7:15 Duna. Ismétlés: 13:45-től a Duna World műsorán!

Tovább a műsor oldalára >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább