Alpok-Duna-Adria: A horvát erőd, ahol a Trónok harcát forgatták

A június 24-i adás tartalmából.
 

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös magazinja.

A szlovén biológus, Robert Turk elkötelezett természetvédő, akinek fontos, hogy miként lehet a
természettel és annak szabályaival összhangban élni. Évek óta az Adriai-tengerrel kapcsolatos kutatásokat vezeti és elemzéseket készít, annak érdekében, hogy a nyilvánosság minél többet tudjon meg a tudomány társadalmi szerepéről.

Bolzano egyik kézműves műhelyében két iparművész már három évtizede foglalkozik
üvegművességgel. A világ minden tájáról érkező érdeklődőket minden alkalommal elbűvöli az
üveg tisztasága, alakíthatósága és az ebből adódó spontaneitás. A művészek állandóan
kísérleteznek, „feszegetik az anyag határait”, miközben tudatában vannak annak is, hogy a
végeredmény, az elkészült mű sohasem lesz pontos lenyomata annak, amit előzőleg elképzeltek.

A „Klisszai uszkókok“ nevű hagyományőrző alakulat a horvát kultúrtörténeti örökség része,
amely még ma is őrzi azoknak a dicsőséges napoknak az emlékét, amikor Klissza erődje csaknem három évtizeden át védte Európa déli részét az oszmán hódítóktól. Július utolsó hétvégéjén modernkori lovagok veszik birtokba az erődítményt, miután egész évben a középkori harcművészeti fogásokat gyakorolták.

Csaknem egy éve, tavaly a csokoládé világnapján nyílt meg Magyarországon az első olyan
különleges édességeket gyártó üzem, ahol szinte csak fogyatékossággal élők dolgoznak. A
pandémia sújtotta első év ellenére is azt mondja a szekszárdi cég vezetője: minden munkáltató
álma, hogy ilyen motivált, elhivatott dolgozói legyenek! Nem véletlen a csoki gyár név választása sem: BeSweet. Azaz, Légy, kedves!

Az ilyen időszakokban, mint a mostani, amikor alig utazunk és tetemes időt töltünk odahaza,
sokan ismét rátalálnak a természetre. Szerencsésnek mondható, aki ilyenkor saját kerttel
rendelkezik. S ha udvar is van, jöhetnek a jószágok. München mellett ismét egyre népszerűbb a haszonállatok tartása.

Adás: Duna TV – június 24. csütörtök 7.14
Ismétlés: Duna World – június 24. csütörtök 13.16

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább