Roma magazin: A Berettyóújfaluban működő Pinokkió Lakásotthon

A március 8-i adás tartalmából.
 

A Budaörsi Tanoda központja egyben a Romano Glaszo cigány népzenei együttes székhelye is, így az oktatás és a kultúra területén dolgozó két csapat hatékonyan össze tud dolgozni. Az együttes ebben az évben egy fontos jubileum kapcsán indít programsorozatot, ugyanis 50 évvel ezelőtt tartották meg az első cigány világkongresszust, ahol többek között a nemzetközi cigány himnuszt is elfogadták.

Befogadás, fejlesztés, nevelés – ezt biztosítják a magyarországi gyermekotthonokban mindazoknak, akik saját családjukban veszélyeztető körülmények között nevelkedtek. A Berettyóújfaluban működő Pinokkió Lakásotthon vezetője Simon Csaba, bár nem olyan régen került az intézménybe, a fiatalok számára már most példakép. A szociálpedagógus szakember szinte úgy neveli az itt élő gyermekeket, mint a sajátjait. Célja az, hogy az otthonból kikerülve valóra váljanak az álmaik.

Roma magazin – Duna – március 8., hétfő, 6:45

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább