Duna

Domovina: 2020 rendhagyó díjátadói – 2. rész

A január 25-i adás tartalmából.

2020 RENDHAGYÓ DÍJÁTADÓI – 2. rész

Rendhagyó év van mögöttünk. A mai Domovinában arról számolunk be, hogy az adventi időszakban hogyan adták át azokat a nemzetközi elismeréseket, melyeket az év során a világjárvány miatt nem tudtak átadni különböző nemzetközi szimpóziumokon, tudományos konferenciákon. Az OSZÖ delegációja és legmagasabb választott testületünk elnök asszonya útjainak sorrendjéről az döntött, hogy ki mikor tudta őket fogadni. Kameránkkal voltunk jelen a kis létszámú ám meghitt és ünnepélyes átadókon. Békéscsabán a Magyarországi Szlovákok kutatóintézetében két kitüntetést is átadott Hollerné Racskó Erzsébet. Chlebniczki János, az intézett nyugalmazott tudományos titkára vehetett át rangos elismerést és maga a kutatóintézet is egy nemzetközi díjat kapott. Két magyarországi pedagógus kapott tavaly elismerést egy nemzetközi kuratóriumtól. A Tessedik Sámuel-díjat a tótkomlósi Laukó Zsuzsanna vehette át, a Tessedik Emléklapot pedig az acsai Zemenné Palecska Erika.

Alkotók:
gyártásvezető: Rózsa Csilla
vágó: Pokrián Péter, Násztor Róbert, Jurkovics Milán
operatőr: Pokrián Péter, Szél Zsolt, Kajtsa Zoltán
szerkesztő-rendező: Bencsik János, Klausz Karola

Jó szórakozást kívánunk!

2021. január 25., hétfő, 7:15 Duna
Ismétlés aznap a Duna World-ön 13:45-től!

Tovább a műsor oldalára >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább