Domovina: Az ecseriek tánchagyományai

A december 28-i adás tartalmából.
 

AZ ŐSÖK TÁNCNYELVÉN

Vajon mi ad erőt egy néptánccsoportnak, milyen forrásokból táplálkozik, hogy 75 éven keresztül folyamatosan tud működni, sőt, egyre gyarapodik? Hogyan lehet az, hogy az ecseri szlovákság második anyanyelve a tánc?
Aszódi Csaba András, az Ecseri Szlovák Önkormányzat elnöke, valamint az Ecseri Zöld Koszorú Hagyományőrző Kör vezetője így vall erről:
„Az első ecseri, néptánccal kapcsolatos feljegyzést az ecseri templom historia domusában találtam 1760-ból, amikor a falu akkori plébánosa az ecseri nép túlzott táncszokásairól tesz említést, kicsit megfeddve a népet, hogy nagyon mulatoznak a lakodalmak alkalmával. 1760, képzeljük csak el, hogy alig 1-2 nemzedékkel korábban érkeztek Trencsén megyéből azok a szlovákajkú jobbágyok, akik a falut újraélesztették, az új lakók életében milyen korán közösségformáló erővé vált és maradt nemzedékeken át a néptánc. Már közvetlenül a második világháború befejezése után felmerült a gondolat, hogy a falu néptáncait szervezett formában ápolják. 1945-ben a MADISZ ecseri csoportjának keretein belül megalakult az első Ecseri Néptánccsoport. Még frissek voltak a háború sebei, amikor a néptánccsoport 12 fiatal lánnyal megkezdte munkáját. Az első szereplésre 1945 augusztusában került sor, ecseri táncokat mutattak be, de alig két év elteltével már a Gellért-hegyi Szabadság- szobor avatásán táncolt az ecseri tánccsoport. Az ecseri néptáncokra lett figyelmes az 1940-es évek végén Rábai Miklós, aki helyi gyűjtéseire alapozva alkotta meg a világhíressé vált Ecseri lakodalmast. Az akkori irányzatnak megfelelően magyar dalokkal tarkítva, illetve kizárólag magyar dalokkal. Az ecseriek a Magyar Állami Népi Együttes sikereinek árnyékában folyamatosan ápolták néptáncaikat és népi kultúrájukat, megismertették Ecser nevét országon belül és kívül is. Az elmúlt hét és fél évtized alatt ecseriek százai ismerkedtek meg elődeink néptánckultúrájával. Az ecseri hagyományőrzők ma hat korcsoportban őrzik a tánchagyományainkat, az óvodás korosztálytól a nyugdíjas korosztályig.”

gyártásvezető: Rózsa Csilla
hangmérnök: Mráz János
vágó: Násztor Róbert
operatőr: Jurkovics Milán, Raffai Csongor
szerkesztő-rendező: Antala Zsuzsanna

Tartalmas szórakozást kívánunk!

2020. december 28., hétfő, 7:15 Duna
Ismétlés aznap a Duna World-ön 13:45-től!

Tovább a műsor oldalára >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2020/12/75_eves_zoldkoszoru_ecser.mxf_.00_00_12_20.Still001-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább