Domovina: Szarvasi szerzők két új kiadványa

A november 16-i adás tartalmából.

1. Táblaavatás és a 70. születésnap a sátoraljaújhelyi szlovák iskolában

Amikor Sátoraljaújhelyen az iskolaév kezdetén elindították a szlovák iskola 70. születésnapját ünneplő rendezvénysorozatot, még nem sejtették, hogy a világjárvány csakúgy, mint tavasszal, ismét keresztülhúzza a számításaikat. Az októberi ünnepségeket határozatlan időre ismét el kellett halasztaniuk, így mi is csak az első rendezvényről tudjuk önöket tudósítani.

szerkesztő: Bencsik János
operatőr: Tóth István
vágó: Csepregi János

2. Szarvasi szerzők két új kiadványa

Az is nagyon jó dolog a könyvekben, hogy ha az ember valamilyen okból – mint például az elmúlt hónapok világjárványa – nem közlekedhet szabadon, az írott szó mégis oda repíti el, ahová csak akarja.
Mótyán Tibor „A Tranoscius – Cithara et Phiala Sanctorum” valamint Urbancsokné Pljesovszky Ildikó „Egy szarvasi háziasszony gazdakönyve” című műve garantáltan azok közé tartozik, melyek maradandó élményt kínálnak.

szerkesztő: Antala Zsuzsanna
operatőr: Szél Zsolt
vágó: Raffai Csongor

Tartalmas szórakozást kívánunk!

2020. november 16., hétfő, 7:15 Duna
Ismétlés aznap a Duna World-ön 13:45-től!

Tovább a műsor oldalára >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2020/11/Satoraljaujhely_emlektabla.mxf_.00_01_28_09.Still003-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2020/11/szarvasi-könyvátado-2020.mxf_.00_00_30_05.Still001-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább