Alpok-Duna-Adria: Teréz anya horvát munkatársa

Az október 29-i adás tartalmából.
 

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsora.

A biodiverzitás, magyarul biológiai sokféleség, egy kifejezés, amely a mikroorganizmusoktól a nagyvadakig mindent magában foglal, az embert is. Napjaink legnagyobb problémája, hogy számos állat- és növényfaj vált veszélyeztetetté, illetve került egyenesen a kihalás szélére. Így van ez Szlovéniában is. A szakemberek elsőrendű célja tehát, a természetes élőhelyek biológiai sokféleségének megőrzése.

Kevesen gondolnák, hogy a hegyvidéki Trentino-Alto Adige tartományban a mezőgazdaság az egyik húzóágazat. A mélyebben fekvő területeken főként almát termesztenek, több mint ötmilliárd darabot szüretelnek minden évben. Mivel a nemzetközi piac egyre szigorúbb követelményeket támaszt, a hagyományos fajták egyre népszerűtlenebbek. A gyümölcskutató intézet munkatársai azonban nem adták fel az őshonos fajták termesztését.

Magyarországon az őshonos vidra lett 2020-ban az Év Emlőse. Először esett a választás egy vízhez kötött életmódú ragadozóra, s ez egyúttal a vizes élőhelyek védelmének fontosságára is ráirányítja a figyelmet. Nyugat-Magyarország néhány erdei tavas területe igazi vidra-paradicsom. Védelmet, búvóhelyet, élelmet talál itt ez a Nyugat-Európából már csaknem teljesen eltűnt menyétféle ragadozó. Akinek szerencséje van, a petesmalmi vidraparkban közelről is tanulmányozhatja ezt a rejtett életmódot folytató állatot.

A boldoggá avatásra váró horvát papok között Ante Gabrić az utolsó. Életének legnagyobb részét Indiában töltötte, ahol Teréz anya munkatársaként dolgozott évtizedekig. Ott is hunyt el és kérésének megfelelően egy maroknyi szülőfölddel és egy kis üveg tengervízzel temették el 32 éve. Metkovićban, a szülővárosában, ma is ápolják emlékét.

Augsburg közelében él Silke Frankl, akinek a foglalkozása kutyasétáltató. Az állatok gazdái mind dolgozó emberek, nincs idejük egy-egy kiadós sétára. A bajor tv stábja elkísérte a fiatal hölgyet egy napján Augsburg határába, ahol a kedvencek kedvükre kimozoghatták magukat a zöld mezőn.

Adás: Duna TV – október 29. csütörtök 7,12
Ismétlés: Duna World – október 29. csütörtök 13,48

Tovább a műsoroldalra >>

Olvasson tovább