Duna

Domovina: Karanténképek Budapesten

A szeptember 14-i adás tartalmából.

1. Aratóünnep Békéscsabán

Úgy tűnik, hogy a békéscsabaiak hagyományt teremtettek, amikor tavaly először szervezték meg az úgynevezett aratóünnepet. Nem a színpadon játszották el, hogyan is folyt régen az aratás utáni ünneplés, hanem szerettek volna hálát adni a termésért és közösen megünnepelni, hogy befejeződött az aratás és az új gabonából elkészült az új kenyér. Idén augusztus 19-én is ebben a szellemben szervezték meg a rendezvényt.

Szerkesztő: Bencsik János
Operatőr: Szél Zsolt
Vágó: Násztor Róbert

2. Megjelent „A komlósi Tóra” második kétnyelvű kiadása

Benedek István Gábor tótkomlósi születésű zsidó író tollából született meg „A komlósi Tóra” című elbeszélés-gyűjtemény, amely a szlovák és zsidó közösség példátlan együttélésének állít emléket. Több magyar kiadás után megjelent a szlovák-magyar, kétnyelvű változat is, ám már régen nem lehetett kapni, így az új kiadás mellett döntöttek. S bár a koronavírus világjárvány jelentősen késleltette a megjelenést, végre mégis napvilágot látott az immár legendássá vált kötet.

Szerkesztő: Antala Zsuzsanna
Operatőr: Kajtsa Zoltán, Szögi Lackó
Vágó: Jurkovics Milán

3. Karanténképek Budapesten
Budapest XIII. kerületében a Nemzetiségek Házában augusztus 6-án nyitották meg a Kišš Andrea és Fuhl Imre fotográfiáiból összeállított Karanténképek című kiállítást. A tárlat az Angyalföldi Szlovák Önkormányzat szervezésében jött létre.
Az Övezet utca 5. szám alatt található kiállítást szeptember 20-ig díjmentesen nézhetik meg az érdeklődők. Időpontot azonban előre kell egyeztetni Fábián Évával, az önkormányzat elnökhelyettesével, a következő telefonszámon: +36 20 9448991.

Szerkesztő: Antala Zsuzsanna
Operatőr: Kajtsa Zoltán
Vágó: Jurkovics Milán

4. Miről mesél Dukla?

Műsorunk végén egy olyan helyre kalauzoljuk önöket, ahol a második világháború egyik legnagyobb hegyi csatája zajlott. A kegyetlen harc 1944. szeptember 8-án kezdődött. A duklai csata és a Duklai Emlékmű a Szlovák Nemzeti Kulturális Örökségnek a duklai csata emlékének szentelt része. A csata a második világháborúban zajlott a Duklai-hágó környékén.

Szerkesztő: Bencsik János
Operatőr: Szél Zsolt
Vágó: Násztor Róbert

2020. szeptember 14., hétfő, 7:15 Duna
Ismétlés aznap a Duna World-ön 13:45-től!

Tovább a műsor oldalára >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább