×

Duna

Domovina: Kormoš Sándor emlékére

Az augusztus 31-i adás tartalmából.

A KÖLTŐ NEM HAL MEG?
Kormoš Sándor emlékére

„Ő volt és a mai napig is ő a magyarországi szlovákok első és legjobb modern költője! Nem kérdés, hogy az ő poézisének motívumai már rég túlmutattak a népi költészeten.Rengeteg metaforát és olyan költői kifejezőeszközöket használt, amelyeket joggal elirigyelhetnének tőle a „többségi”, azaz a magyar költők is. Én nem is tartom őt kisebbségi vagy nemzetiségi költőnek.” (Fuhl Imre – költő, újságíró)

„Nekem nagyon tetszett, hogy ő soha nem szégyellt szlovákul beszélni!
Még azokban az időkben sem, amikor elég furcsán néztek ránk, ha szlovákul szólaltunk meg.Számára mindig elsődleges szempont volt, hogy szlovák, sőt, hogy pilisszántói szlovák.Ha semmi mást nem tanultam volna meg tőle, akkor is egy életre belémvésődött, hogy legyek büszke a pilisszántói szlovák származásomra.Azt is tőle kaptam örökül, hogy minden helyzetben használjuk a szlovák nyelvet! Nemcsak a színpadon vagy ha előadunk, hanem akkor is, amikor reggel hatkor munkába igyekszünk és az autóbuszon beszélgetünk.” (Fábián Éva – költőnő, újságíró)

„Jó barátok voltunk! Tudtunk viccelődni, piszkálódni is, meg jókat beszélgetni szlovákul. S azon is együtt keseregtünk, hogy egyre fogyatkozunk…” (Szőnyi József – barát)

„Sanyo néha nagyon kritikus volt, ami az adott pillanatban bizony fájt,
de egy idő után az ember rájött, hogy bizony igaza volt és csak a javunkat szolgálta.” (Lampert Csaba – barát)
„Szerintem ő volt nemzetiségünk utolsó mohikánja, aki olyan elmélkedéseket, munkákat írt,
melyek meghatározó erejűek lehetnének a magyarországi szlovákság jövőjével kapcsolatban.” (Paulik Antal – a parlament szlovák szószólója)

2020. március 10-én hunyt el a magyarországi szlovákság egyik ikonikus alakja, Kormoš Sándor, a pilisszántói születésű költő, író, zenész, szerkesztő, filozófus.
A koronavírus világjárvány még azt sem engedte meg a gyászoló családnak és Kormoš Sándor tisztelőinek, hogy méltóképpen leróhassák kegyeletüket a ravatalnál.
Ám Kormoš Sándor nemcsak a műveiben él tovább, hanem az utókor szeretetének, megbecsülésének jele, hogy 2020. július 25-től a pilisszántói könyvtár is az ő nevét viseli.
A Domovina augusztus 31-i adásában tisztelők, barátok, tanítványok és pályatársak emlékeznek rá.

Gyártásvezető: Rózsa Csilla
Világosító: Raffai Csongor, Jurkovics Milán
Vágó: Násztor Róbert
Operatőr: Kajtsa Zoltán
Drón: Raffai Csongor
Szerkesztő-rendező: Antala Zsuzsanna

2020. augusztus 31., hétfő, 7:15 Duna
Ismétlés aznap a Duna World-ön 13:45-től!

Tovább a műsor oldalára >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább