A szegedi románság a ’90-es évek közepe óta minden évben megemlékezik a Kossuth Lajos és Nicolae Bălcescu által aláírt Román-Magyar Megbékélési Tervezetről. A meghívott vendégekkel közösen idén július 20-án gyűltek össze. A korábbi években az ünnep jó alkalmat kínált különböző, a Szegedi Román Önkormányzat anyagi támogatásával megvalósuló nemzetközi konferenciák megszervezésére is. Most azonban a városban élő románok nem élvezik az önkormányzat támogatását, mert a 2019-es választások óta a testületet a szegedi román közösség számára ismeretlen emberek alkotják. Ezután a humort hívjuk segítségül a MaRo című darab egyik jelentével, amelyet a Marosvásárhelyi Yorick Színház előadásában, két éve láthatott a Gyulai Várszínház közönsége. Ebből megtanulhatjuk, hogy a nemzetiséget és az állampolgárságot nem jó összekeverni.
Megszólalók:
dr. Petrusán György, nyugalmazott egyetemi tanár
Marius Lazurcă, Románia magyarországi nagykövete
dr. Mihaela Bucin, a Szegedi Egyetem román tanszékének vezetője
Marosvásárhelyi Yorick Színház társulata
Ecranul nostru – Duna Televízió – július 29., szerda – 7:10
Ismétlés aznap, 13:50-től a Duna World-ön!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.