Alpok-Duna-Adria: A Karni-Alpok csodái

A június 25-i adás tartalmából.
 

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsora.

Alig három hónapja, hogy Zágrábot és környékét pusztító földrengés rázta meg. Néhány óra elteltével, már egy 150 önkéntes statikusból álló csoport indult útnak a Medvednica lábánál fekvő legveszélyeztetettebb falvakba. Házról házra jártak és a lakóknak segítettek felmérni, hogy milyen állapotban vannak az épületek és milyen javításokra lesz szükség. Ekkor született meg az ötlet, hogy olasz mintára, létre lehetne hozni egy speciális nemzeti mentőszolgálatot, amely természeti katasztrófák idején lépne akcióba.

Tavasszal, amikor ébredezik a természet, Ópusztaszeren a honfoglalás emlékhelyén a Cseppentő család 80-90 magyar szürke fajtájú, fiatal bikát, tehenet és üszőt terel át a téli etetőhelyről a nyári legelőre. Az állatok hajtása olyan élményt jelent, amelyek összekapcsolnak bennünket a régmúlt időkkel, amikor az állattartó népek még lovon ülve őrizték, mozgatták jószágaikat.

A Simonov-öblöt már a 16. században régészeti lelőhelyként emlegették, 20 évvel ezelőtt pedig országos jelentőségű, kulturális emlékhellyé nyilvánították Szlovéniában. A park, az alapos feltárás és a helyreállítási munkálatok után, egy projekt keretében újult meg, és modern szemléletével még vonzóbbá vált a látogatók számára.

A dietenhofeni Claudia Wagner ’87 óta, egy VW mikrobusszal járta be fél Európát, melyet kempingautóvá alakítottak át. Volt, hogy négy gyerek és egy kutya kíséretében kelt útra vele. Claudia, a szűk hely és a csekély komfort ellenére sem tud megválni a régi időket idéző járműtől. Most is a veterán kempingautójával készül szabadságra.

Az Északkelet-Itáliában magasodó Karni-Alpokat egy izgalmas túraútvonal, szeli át, amely lényegében az Olaszország és Ausztria közötti államhatárt követi. A kirándulóút nem érint igazán jelentős alpesi csúcsokat, hiszen legmagasabb pontja, a Monte Coglians is „csak” 2780 m-es. Így, bár viszonylag könnyen bejárható, az ide látogatókat mégis a szinte még érintetlen természet fogadja.

Adás: Duna TV – június 25. csütörtök 7:15
Ismétlés: Duna World – június 25. csütörtök 13:50

Tovább a műsoroldalra >>

Olvasson tovább