Ecranul nostru: Eleki Hagyományőrző Táncegyüttes

A május 27-i adás tartalmából.
 

Több mint három hónap telt el az Eleki Hagyományőrző Táncegyüttes utolsó nagy fellépése óta. Márciustól nem tartanak kulturális rendezvényeket, így a táncegyütteseink tagjai sem találkozhatnak. Bágy Györggyel beszélgetünk, aki elmondja, hogyan élik meg az együttes tagjai ezt a nehéz időszakot. Az 1940-es évek végétől a magyarországi románság kulturális élete egyre gazdagabb lett. Sok, hazai románok által is lakott településen működtek táncegyüttesek, színjátszó csoportok vagy kórusok. A régi táncosok közül sokan ma is kivívják a közösség tagjainak elismerését, hiszen ki ne ismerné a méhkeréki Kovács Tivadar, Nyisztor György vagy az eleki Turla György vagy Gál György nevét? Vannak azonban olyan román szakemberek is, akikről kevesebbet beszélünk, pedig a közösség érdekében kifejtett munkájuk ugyancsak figyelemre méltó volt. Poptyilikán János például egy kórust vezetett a szülőfalujában. A kétegyházi tanító május 30-án, szombaton lenne 100 éves. Néhány pillanat múlva az ő emléke előtt tisztelgünk.

Megszólalók:
Brindás István, egykori kórustag
Grósz György
Bágy György, az eleki hagyományőrzők vezetője

Ecranul nostru – Duna Televízió – május 27 ., szerda – 7:10
Ismétlés aznap, 13:50-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább