Alpok-Duna-Adria: Az adriai bárkák megmentője

A május 28-i adás tartalmából.
 

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsora.

Magyarországon hosszú évek, évtizedek óta minden 10. baba koraszülöttként érkezik a világra. Azért hogy a korábban érkezett kis jövevények mihamarabb orvosi segítséget, ellátást kapjanak, Szegeden – majd harminc éve – néhány gyerekorvos és önkéntes összefogott és létrehozták a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt. A szervezet vezetője – és ez az igazi különlegesség – a kezdetektől Pintér Sándor professzor, aki napjainkban is, 85 éves korát meghazudtoló energiával dolgozik a nemes ügy érdekében.

Az Adriai-tenger északi medencéje gazdag történelmi múltra tekint vissza. Ennek a múltnak az egyik legvéresebb fejezetéről az I. világháborús emlékek tanúskodnak. Ilyen például annak az elsüllyedt szállítóhajónak a roncsa is, amely a mai napig tele van bombákkal.

2017-ben két szlovéniai erdőrezervátum került fel az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára. Az őserdő fogalma alatt általában nagy kiterjedésű, rendszeres emberi tevékenységektől mentes, régóta fennálló erdőket értünk. Ilyen a Krokar őserdő is, amely őshonos bükkerdejével került föl az európai erdőtérképre.

Az Isztriai – félszigeten „kalafatnak“ hívják a fabárkákat készítő műhelyeket és az ezzel foglalkozó mesterembereket. A rovinji Mladen Takač tanúsítvánnyal is rendelkezik e hagyományos mesterség végzéséhez. Régi tervrajzok alapján újítja fel az elhasználódott „batanákat”, az észak-adriai partvidék jellegzetes lapos fenekű kis bárkáit.

A svábföldi Thierhauptenben élő Rainer Keßler majdnem 27 méter hosszú és teljesen digitális mini autóversenypályát épített. Az összeszerelése 5 éven át tartott, míg úgy ítélte meg, hogy akár versenyek tartására is alkalmas.

Adás: Duna TV – május 28. csütörtök 7:10
Ismétlés: Duna World – május 28. csütörtök 13:45

Tovább a műsoroldalra >>

Olvasson tovább