Domovina: Színházba hívjuk önöket

Az április 27-i adás tartalmából.

Április 27-i adásunkban színházba hívjuk önöket. Egy szlovák és egy lengyel szerző darabjába kóstolhatnak bele, s ha figyelmesen nézik a Domovinát, rájönnek, milyen sok közös vonás van a két főszereplőben!

1. Pionírszív – sikerdarab a Spinoza Színházban

2016-ban Szlovákia volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. Ebből az apropóból több tucat kortárs szlovák író és költő alkotása jelent meg magyar fordításban. Többek közt Daniela Kapitáňová első, Samko Tále írói álnéven publikált Könyv a temetőről című regénye is. A könyv még a könyvfesztiválon, kiváló színészünk, Bíró Kriszta kezébe került, aki azonnal színpadra álmodta a történetet.
Így született meg a Pionírszív című monodráma, ami két szerepelt nagy sikerrel az Örkény Stúdió műsorán. A darabot márciustól, a szintén a belváros szívében található Spinoza Színház fogadta be pár előadás erejéig. Stábunk a február végi első előadáson forgatott.

Szerkesztő: Klausz Karola
Operatőr: Pokrián Péter
Vágó: Borbély Viktor

2. Helver éjszakája – a Vertigo tolmácsolásában

Helver és Karla együtt élnek egy lakásban. Az asszony sem nem a férfi édesanyja, sem nem a testvére vagy a felesége. Mégis ő a mindene, de végülis senkije. Egy szép napon az ablakuk alatt és az egész városban felbolydul a nép, s a tömeg céljai mindig kiszámíthatatlanok. S a konyha, Karla és Helver egykor biztonságos menedéke, egyszeriben mindkettőjük számára csapdává válik… – A Vertigo Szlovák Színház ezzel a különleges darabbal, Ingmar Villqist lengyel szerző Helver éjszakája című művével készült a hazai nemzetiségi színházak Jelen/Lét Fesztiváljára. S bár a koronavírus világjárvány miatt ezt a rendezvényt is kénytelenek voltak elhalasztani, stábunknak megadatott, hogy ott lehettünk ennek a felejthetetlen színpadi műnek a budapesti Szerb Színházban tartott bemutatóján.

Szerkesztő: Antala Zsuzsanna
Operatőr: Szögi László, Raffai Csongor
Vágó: Csepregi János

2020. április 27., hétfő, 7:05 Duna
Ismétlés aznap a Duna World-ön 13:50-től!

Tovább a műsor oldalára >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Pionírszív – sikerdarab a Spinoza Színházban
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2020/04/Domovina_200427.00_04_38_23.Still005-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Helver éjszakája – a Vertigo tolmácsolásában
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2020/04/Vertigo_Helverova_Noc.mxf_.00_01_21_22.Still001-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább