Srpski ekran: Rotschild Klára, divatkirálynő a vasfüggöny mögött

A február 25-i adás tartalmából.
 

– A tavalyi év végén a Szerb Országos Önkormányzat Közgyűlése megtartotta első ülését a nemzetiségi választásokat és a Közgyűlés új összetételét követően. Az idei év terveiről és az intézmények részleges átszervezéséről mai szerb adásunk kezdetén Igor Rus, a Szerb Országos Önkormányzat alelnöke beszél.

– Az Országos Nemzetiségi Tanács szervezésében, az Országház Könyvkiadó gondozásában január 29-én az érdekelt közönségnek bemutatták a Nemzetiségek és törvényhozás Magyarországon című könyvet. A tudományos munkák értékes gyűjteménye, melyek a 2018-as azonos nevű konferencián hangzottak el, szövegeket és elemzéseket tartalmaz a nemzetiségek történetéről és jogi helyzetének fejlődéséről.

– A magas rangú elismerést, a 2019. év legkedvesebb tanítója címet, melyet a Szerb Pedagógia és Módszertani Központ adományoz, az újszentiváni Jelena Markovljev Veselinov kapta. A szerb oktatás területén való több évtizedes munkáért kapott elismerés mellett számos egyéb magas rangú elismerésben is részesült. Ezekről beszélgetünk Jelena Markovljev Veselinovval műsorunk következő perceiben.

– Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban látható a Rotschild Klára, divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítás. Rotschild Klárának, a neves divattervezőnek, tehetségének és ügyességének köszönhetően, sikerült fennmaradnia a két világháborúban és Kádár János háború utáni rendszerében is, ami nem volt sem könnyű, sem egyszerű. Egyik leghűségesebb ügyfele és jó barátnője volt Jovanka Broz, a néhai jugoszláv marsall, Josip Broz Tito felesége. Ez a történet szintén részét képezi ennek a tanulságos és látványos kiállításnak.

Srpski ekran – Duna – február 25., kedd, 6:45
Ismétlés 13:20-tól a Duna World csatornáján.

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább