Ecranul nostru: „Összefogás a Magyarországi Románokért”

November 13-i adás tartalmából.
 

– A Magyarországi Románok Országos Önkormányzata november 4-én tartotta meg alakuló ülését, ekkor megválasztották a képviselet új vezetőségét is. Az eseményről készült beszámolónkból megtudhatják az ülésen történtek részleteit, valamint a 15 képviselői helyből 14-et elfoglaló két szervezet közötti együttműködés jövőbeni esélyeiről is szó lesz.
– Az október 13-i választások újra felszínre hozták a törvényi előírások gyönge pontjait. A Kreszta Traján román parlamenti szószóló által vezetett „Összefogás a Magyarországi Románokért” Egyesület a szegedi helyi román közösség – amely Petrusán György egyetemi oktató vezetésével, több mint két évtizede alakít önkormányzatot – jelöltjei ellen három, a helyi román közösség számára teljesen ismeretlen jelöltet indított, akik egy Romániából érkezett, magyar nevű család tagjai. Az új Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzatot mostantól az Albert család három tagja alkotja.

Megszólalók:
– Gheorghe Cozma, elnök, MROÖ
– Dr. Vasile Sucigan, képviselő, Méhkeréki Románok Egyesülete
– Dr. Gheorghe Petrușan

Ecranul nostru – Duna Televízió – november 13., szerda – 7:15
Ismétlés aznap, 15:45-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább