×

Duna

Hrvatska Kronika: Mindenszentek és halottak napja

Az október 30-i adás tartalmából.
 

– A kópházi Nakovich Mihály Általános Iskola 25. alkalommal szervezett vers- és prózamondó versenyt. A versenyen hagyományosan a Vas és Győr-Moson-Sopron megyei horvát nyelvoktatást végző iskolák tanulói vesznek részt. A versenyzők gradistyei horvát költők verseit adják elő, majd a zsűri tagjaival egy adott témára kell beszélgetniük.
A riporter: Füri Tamás
– A síremlékekkel tiszteletünket fejezzük ki elhunyt hozzátartozóink iránt, azokra emlékezünk, akik már nincsenek közöttünk. A síremlékek értékes kulturális és szociológiai emlékek is, sokat mondanak múltunkról. Ezzel a témával foglalkozik Dr. Gyurok János „Sokác temetők és síremlékek Baranyában és Bácskában” című legújabb könyve.
A riporter: Sákán Tímea
– Mindenszentek és halottak napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Ezeken a napokon múltbéli eseményekre emlékeznek az emberek és megpróbálják felfedezni magukban az eredendő jóságot. A következő percekben Katymárra invitáljuk önöket, ahol az utóbbi néhány évben a helyi Nemzetiségi Horvát Önkormányzat felfújtatta a faluban található kereszteket. Közben megismerkedünk az ünnephez kapcsolódó szokásokkal is.
A riporter: Balatinácz Renáta

Hrvatska Kronika – Duna – október 30., szerda, 6:50

Szerkesztő: Füri Tamás

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább