– A 48-as forradalmak sora az európai népek számára elhozta a nemzeti érdekek egyre markánsabb érvényesítését. Azonban egy-egy nép nemzeti érdeke gyakran sértette egy másikét, vagy akár többét is. Az egyik ilyen közismert példát a magyar és a román nemzet szolgáltatja. A két nép közötti ellentétek, változó intenzitással, de sajnos napjainkig megmaradtak. A gyűlölet parazsa a mai napig izzik az évszázados tűz hamvai alatt. Az ellentétek lehetőségekhez mért ellensúlyozása érdekében a szegedi román közösség évente egyszer egy rendezvényt szervez, amely által emlékeztetni szeretné a kortársait egy 170 évvel ezelőtti eseményre. 1849. július 14-én Kossuth Lajos és Nicolae Bălcescu Szegeden írta alá a Román-Magyar Megbékélési Tervezetet.
– A szegedi események bemutatása után maradunk még a két nép kapcsolatánál, azonban ezúttal a humort hívjuk segítségül a történelmi sebek kezelésében. Lejátszunk egy jelenetet a tavaly nyáron, a Gyulai Várszínházban, a marosvásárhelyi Yorick Színház előadásban bemutatott MaRó című színdarabból.
Megszólalók:
dr. Gheorghe Petrușan
elnök, Csongrád Megyei és Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat
dr. Gabriel Moisa
történész, Nagyvárad
dr. Mihaela Bucin
a Szegedi Egyetem román tanszékének vezetője
a jelenetet előadja:
Benedek Botond Farkas
Ștefan Mura
Ecranul nostru – Duna Televízió – július 31., szerda – 7:15
Ismétlés aznap, 15:45-től a Duna World-ön!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.