Roma magazin: Minden gyermeknek joga van a minőségi oktatáshoz

A június 10-i adás tartalmából.
 

Minden gyermeknek joga van a minőségi oktatáshoz – vallja Kürti Sándor, a világ egyik legismertebb informatikai cégének alapítója. A családi vállalkozásként indult Kürt Zrt. vezetőjeként a 90-es évek elején döntötte el, hogy támogatni szeretné az oktatást. Kiemelten fontosnak tartja a hátrányos helyzetű iskolák, és főleg a hátrányos helyzetű cigány gyerekek támogatását azért, hogy ők is sikeres felnőttekké válhassanak.

A zene a mindene. Tcha Limberger, a belga szintó cigány zenész kivételes tehetségével és sokoldalúságával vált világhírűvé. A több hangszeren és több műfajban is kiválóan játszó vak muzsikusról nemrégiben Miklós Ádám készített dokumentumfilmet, az MTVA támogatásával. Az alkotás többek között a kávéházi cigányzene értékeire hívja fel a figyelmet Tcha Limberger látásmódján keresztül. „A magyar nóta belga mestere” című filmet a Duna World-ön nézhetik meg június 16-án 13 óra 50 perckor.

1979. június 12-én született Gáspár Laci. A népszerű előadóművész nemcsak énekesként és dalszerzőként, hanem zenészként is megállja a helyét, hiszen kiválóan basszusgitározik. Negyvenedik születésnapja alkalmából mai műsorunk végén az ő felvételével búcsúzunk.

Roma magazin – Duna – június 10., hétfő, 6:45

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább