Ecranul nostru: Adománygyűjtés

A május 1-i adás tartalmából.
 

Az elmúlt hónapokban nagyon sok magyarországi ember hallhatott a kis Dicsa Noémi esetéről, aki egy nagyon ritka betegségben, az 1-es típusú gerincvelői izomsorvadásban szenved. A kislány kezelése 130 millió forintba kerül csak az első évben, és mivel a hazai egészségbiztosítás nem finanszírozza a kezelést néhány hónapja gyűjtőkampány indult Noémiért. Eddig több mint 80 millió forint gyűlt össze, de a család most is bízik a magyar állam segítőkészségében. Április közepén Noémi édesanyjával, Klaudiával együtt Kétegyházán tartózkodott, és részt vett egy jótékonysági bálon, ahol több mint 600 ezer forint gyűjt össze. Műsorunk második felében a Méhkeréki Hagyományőrző Együttes egyik táncát idézzük fel, Gyalog László koreográfustól pedig megtudjuk, hogyan is született ez több mint három évtizeddel ezelőtt, 1988-ban.
Megszólalók:
Seres Klaudia, Noémi édesanyja
dr. Seres Ábel, az alapítvány elnöke
Seres-Baker Emanuéla, az alapítvány alapítója
dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója
dr. Rákócziné Tripon Emese, alpolgármester, Kétegyháza
Netye György, az együttes egykori tagja
Simon Éva, az együttes egykori tagja
Révészné Duma Kornélia, az együttes egykori tagja
Száva Mihály, az együttes egykori tagja
Gyalog László, koreográfus

Ecranul nostru – Duna Televízió – május 1., szerda – 7:15
Ismétlés aznap, 15:45-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább