Alpok-Duna-Adria: A hegyek beszédes nevei

Az április 4-i adás tartalmából.
 

Napjainkban a síugrók valamivel több mint 250 méternyi távot tudnak megtenni a levegőben. Az embert próbáló művelethez hatalmas síugrósáncokra van szükségük, melyekből csak öt van a világon. Többségüket a szlovén Janez Gorišek és testvére, Ladó tervezte. A síugró sáncok közül az első – a Planica – pontosan ötven évvel ezelőtt épült meg.

Magyarországon közel 3600 barlang található, és bár számos különleges hely van, csak egy olyan akad köztük, amit csónakkal lehet bejárni. A Tapolcai-tavasbarlangnak Közép-Európában nincsen párja: egy város alatt ringatózhatunk az átlátszó, türkizkék vizén. Ráadásul az evezés nem igényel semmilyen szaktudást és erőt. Négy éve ugyanitt látogatóközpont is várja az érdeklődőket, kőtapogatóval, a karsztbarlang titkaiba bepillantást engedő, térhatású vizuális anyagokkal, földtörténeti érdekességekkel.

Az aquileiai Nemzeti Történeti Múzeum egészét érintő nagyszabású felújítás, illetve a gyűjtemény átszervezése két éven át zajlott és 2018-ban nyitották meg újra a látogatók előtt a főépület, a Cassis-Faraone család egykori palotájának kiállítótermeit. Ez az épületrész – Ferenc József császár óhajának megfelelően – már 1882 óta ad helyet a múzeum állandó tárlatának.

Igazi legendának számít a horvát kulturális örökség megőrzésén dolgozó szakemberek körében Ruža Marić. Amikor 1993-ban a Vukovári Múzeum élére került, egy a háborúban kirabolt, lerombolt épületet örökölt. Azóta egész életét a múzeum fejlesztésének szentelte. A szakember, a közelmúltban vezényelte le utolsó Múzeumok Éjszakája programját, ugyanis idén nyugdíjba vonul.

A sziklás hegyóriások seregestül vonzzák a turistákat, akik szabadidejükben a természet látványos szépségeit keresik. De vajon elgondolkodtunk-e már valaha azon, honnét származik a hegyek neve? Például a „Schlafende Hex” azaz „Alvó Boszorkány”? Vagy akár a Dolomitok? A rejtélynek a Bajor Televízió egy munkatársa járt utána, és néhány kérdésre választ is talált.

Alpok-Duna-Adria Duna TV – április 4. csütörtök 7.10
Ismétlés: Duna World – április 4. csütörtök 13.50

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább