Fatima a világ oltára
1917-ben az apró portugáliai faluban, Fatimában jelent meg 3 pásztorgyermeknek Szűz Mária, hogy a béke üzenetét hozza a világnak. Azóta évről-évre a földkerekség minden tájáról zarándokok milliói érkeznek a kegyhelyre, engesztelni és imádkozni.
Cellák Márianosztrán
Márianosztra igen régi és fontos kegyhely: Nagy Lajos király alapította a pálos szerzetesek számára, és a hagyomány szerint innen vitte 12 fehér barát Lengyelországba, Czestochowába a Fekete Madonna kegyképét, a lengyelek legfontosabb nemzeti ereklyéjét. A felvilágosodás korában a szerzetesi cellákat börtöncellákká alakították, és olyanokkal népesítették be, akik nem önként vállalták a világtól való elzártságot, a vezeklést. Másfél évtizede a pálosok is visszatértek Márianosztrára, igaz, nem az eredeti kolostorukba, ami továbbra is börtön, viszont azóta is szépen végzik a börtönpasztoráció nehéz munkáját.
A műsorszám megtekintése, 6 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!
Feliratozva a teletext 555. oldalán.
Felelős szerkesztő: Ntamtsiou-Agárdi Elektra
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.