Fotó: MTVA„Ezt a pályát szánták nekem fentről. Bár prózai színész szerettem volna lenni, és bárhogy is próbáltam kikacsintani, az utam valahogy mindig visszavezetett a zenés színházhoz” – mondta Kocsis Dénes színész, musicalénekes Nádas György hétvégi, Jó pihenést! című reggeli műsorának vendégeként a Dankó Rádióban.
Kocsis Dénes már 13 évesen játszott A Hídember című filmben, majd Harsányi Gábor színiiskolájának, később a Bubik István színkörnek volt a tagja. Miután az egész család Budapestre költözött, dráma szakra járt és érettségit is tett. A középiskola elvégzése után közvetlenül a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdió tagja lett, és már fiatalon sikeres főszerepek sorát tudhatta magáénak. „Jó, hogy fiatalon kaptam meg ezeket a szerepeket, mindenből tanultam és fejlődtem. Ma nem tudom, ezek nélkül itt tartanék-e” – vallotta be a műsorban Kocsis Dénes.
A színész visszaemlékezett azokra a kollégákra is, akik művészeti téren segítették őt. Közülük kiemelte Janza Katát: a Jászai Mari-díjas színész, musicalénekesnek, a Csináljuk a fesztivált! zsűritagjának sokat köszönhet. „Janza Kata már stúdiós koromban megóvott egy kirúgástól. Lelkes, bohókás típusú srác voltam, és vagyok egyébként a mai napig, csak ma már sokkal jobban kontrollálom magam. Volt egy gálapróba Kerényi Miklós Gáborral, Janza Kata pedig Elisabeth egyik dalát adta elő benne. Mi, stúdiósok azt a megtiszteltetést kaptuk, hogy zászlókat tarthattunk a színpadon. Én elvarázsolva nézelődtem, mosolyogtam, röhögcséltem. Katának szerepe szerint hátra kellett sétálnia, amikor elment mellettem, rám szólt, hogy azonnal szedjem össze magam és figyeljek oda. Azóta egy nagy sztorink ez, hogy kvázi megmentette a pályámat és a karrieremet” – részletezte a történeteket, hozzátéve, Janza Kata tyúkanyó módjára figyel mindenkire.
A teljes beszélgetés a Médiaklikken hallgatható újra.
Jó pihenést! – hétvégén 6 órától Nádas Györggyel a Dankó Rádió műsorán.





