Népzenedoboz: Fügedi János emlékére

A Népzenedoboz Bolya Mátyás havonta jelentkező zenés interjúműsora. A negyedik epizód témája sajnos megint egy szomorú aktualitás, ugyanis 2025 januárjának utolsó napján elhunyt Fügedi János néptánckutató. Beszélgetőpartnerei ezúttal azok a tanítványok voltak, akik felvállalták a munka folytatását és a hagyaték feldolgozásának hatalmas és felelősségteljes feladatát. Oláh Nóra a Magyar Táncművészeti Egyetemen, Horváth-May Dániel a Zenetudományi Intézetben, Szabó Bálint pedig a filmdigitalizálás és az adatkezelés terén lép a Tanár úr nyomdokaiba. A négyes interjúra Fügedi János lakásán került sor, ahol felesége – ahogy ő fogalmazott, egyúttal tanítványa is –, Takahashi Michiko Kodály-kutató fogadott minket. Szó esett a közelmúltban elhunyt tudós kutatási témáiról, közösségépítő tevékenységéről, az elegáns humorról, helyesírásról, tudományetikáról, a kék ingek rejtélyéről és mindenről, amely egy zenedobozba belefér.
 

Borítókép: Forrás: Csillag Pál

Olvasson tovább