/
Az erre a hétre választott csárdás nem sok magyarázatot igényel. Burka Sándor és Babusa Miklós szerzeménye, a Halljátok, cigányok ugyanis a nóta és a cigányzene, illetve a magyar néplélek lényegét fogalmazta meg. Egy kis történelmi kitekintést azért adott a nóta mellé Derűs napot című reggeli műsorunkban Hajdú Tibor szerkesztő-műsorvezető:
A cigány muzsikusok már a reneszánsz korában is fontos szerepet töltöttek be, hiszen Mátyás király felesége, Beatrix királyné, de még az esztergomi érsek udvarában is játszottak. A Rákóczi-szabadságharc idején a kuruc táborokban is cigányzenekarok lelkesítették a csapatokat.
A március 15-i nemzeti ünnep előtt érdemes azt is feleleveníteni, hogy az 1848–49-es szabadságharcban a muzsikus cigányok a magyar csapatokban harcoltak. A századok többségének saját cigányzenekara volt, akik természetesen nemcsak az ütközetekben vettek részt, hanem zenéltek is. Ekkor alakult ki a honvéd egyenruhából a cigányzenekarok hagyományos viselete: a muzsikusok aranysújtásos piros mellényt, a prímás pedig valamivel gazdagabb aranyozású kék mellényt viselt, és ez a szokás a mai napig él.
Mint ahogy a Rákóczi-szabadságharc leverése után a Rákóczi-nóta és a kuruc dalok, úgy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után a Kossuth-nóta és az 1848-as honvéd-dalok aktív terjesztői voltak a cigányzenekarok.
A kiegyezés után indult a magyarnóta és a cigányzenekarok igazi fénykora, hiszen elterjedt a kávéházi cigányzene és a zenekarok nemcsak itthon, hanem külföldön is népszerűsítették a műfajt.
A magyarnótában minden élethelyzetre, hangulatra találunk megfelelő szerzeményt, a nóta műfaja pedig elképzelhetetlen a cigányzenekarok nélkül, amelyek pontosan értik, érzik, mikor mire van szüksége a hallgatóságnak. Ahogy a nóta szövege is mondja:
„Prímás! Mi tagadás, tele van a szívem nótával.
Lelkembe beleláss, gyere ide most a bandával.”
Nem véletlen, hogy ez a csárdás 2023-ban és 2024-ben is az élmezőnyben végzett „Az év magyarnótája” elnevezésű, nagyszabású közönségszavazásunkon. A Dankó Rádió hallgatóinak voksai alapján tavalyelőtt a harmadik, tavaly pedig a hetedik helyezést érte el a Halljátok, cigányok című csárdás, melyet Mészáros János Elek énekel ifj. Berki Béla és zenekara kíséretével.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.