Nyertes Zsuzsa színművésznőt elsősorban prózai és zenés vígjátékokból, kabarékból ismeri a közönség, noha pályája során többször is játszott drámai szerepeket. Olyannyira, hogy Bodrogi Gyula, a Vidám Színpad akkori igazgatója is azután hívta meg társulati tagnak, hogy látta egy Csehov-drámában egy főiskolai vizsgaelőadásban. Jó pihenést című hétvégi magazinunkban a színművésznő Nádas György szerkesztő-műsorvezetőnek azt is elújságolta, hogy a közelmúltban egy filmben kapott drámai főszerepet. Korom Anna rendező Diamond Beauty című kisjátékfilmjében egy magányos, boldogtalan, testképzavaros, szerencsétlen sorsú, eltorzult arcú nőt alakított. A film június elején elnyerte a Friss Hús Budapest rövidfilmfesztiválon a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm díját.
Borítókép:
Nyertes Zsuzsa
MTVA Fotó: Zih Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.