„Az élet sokkal, de sokkal mélyebb, sokkal-sokkal több, mint amit megélünk a hétköznapjainkban” - mondta Jó pihenést című magazinunk pünkösdvasárnapi adásában Bayer Friderika. A kétszeres eMeRTon-díjas énekesnő felidézte, hogy édesanyja is énekesnő szeretett volna lenni és ő vitte el az első énektanárához is, majd íratta be zenei általános iskolába. Azt a történetet is megosztotta a Dankó Rádió hallgatóival, hogy azért nem lett belőle hangszeres zenész, mert egy osztálytársával való konfliktus közben eltörött a hegedűje. Bayer Friderika arról is őszintén beszélt, hogyan befolyásolta az életét, hogy 1994-ben az eddigi legjobb magyar eredményt, 4. helyezést ért el az Eurovíziós Dalfesztiválon a Kinek mondjam el vétkeimet című Jenei Szilveszter-szerzeménnyel, illetve azt is megosztotta Nádas György szerkesztő-műsorvezetővel és hallgatóinkkal, hogy mikor fordult a hit felé és miként alakult a máig tartó zenei utazása.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.