A 2000-es évek elejének egyik tinikedvence, Krisz Rudi volt Jó pihenést című hétvégi magazinunkban Nádas György szerkesztő-műsorvezető vendége. Megtudhattuk, hogy a dalszerző-énekes előadóművész az édesapja nyomdokaiba lépve a bátyjával és az unokatestvéreivel még gyerekként alapította az első zenekarát, majd édesanyja közbenjárására eljutottak Szikora Róberthez, aki felkarolta őket és lemezt készített velük. Krisz Rudi szintén gyerekként a címszerepet játszotta A kölyök című musicalben a Thália Színházban, amelyben Mikó István és Keresztes Ildikó partnere lehetett. Mesélt arról is, hogy milyen szempontok alapján ír más előadóknak dalokat, illetve hogyan alakult a nemzetközi karrierje. Krisz Rudi manapság is folyamatosan járja az országot, hiszen rengeteg fellépése van a zenekarával, és az is kiderült a beszélgetés elején, hogy mostanában már csak a Dankó Rádiót hallgatja és azt is elárulta, hogy miért.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.