Jó pihenést: Détár Enikő

„Nyughatatlan a lelkem, nem tudok egy helyben ülni” – mondta Détár Enikő színművésznő, aki április 21-én volt Jó pihenést című hétvégi magazinunkban Nádas György szerkesztő-műsorvezető vendége. Mesélt arról, hogy igazi „vidéki kislányként” került a színművészetire és a diploma után hogyan indult a pályája a Vidám Színpadon. Az ott töltött időszak után a legendás Rock Színház tagja lett, ahol – mint fogalmazott – „korrektül megtanult énekelni”, de játszott az egykori Arizona, illetve a Madách Színházban is. Immár több mint tíz éve pedig a Turay Ida Színház előadásaiban is láthatjuk, valamint rendszeresen koncertezik a Dívák formációval is. A közelmúltban ünnepelte a 60. születésnapját és ezzel kapcsolatban Détár Enikő azt is elárulta, mire vágyik a legjobban.
 

Borítókép: Détár Enikő

Videó ajánló

Olvasson tovább