Jó pihenést: Szatmári Orsi

Jó pihenést című hétvégi magazinunkban Nádas György szerkesztő-műsorvezető április 13-án Szatmári Orsi énekesnő-dalszerző-énektanárt látta vendégül, akinek saját bevallása szerint is kacifántosan alakult a pályafutása. Miután 15 éves korában felvették egy Popsztárképző nevű tehetségkutató iskolába, a záróvizsga legjobbjaként lemezszerződést kapott. Alig 18 éves volt, amikor a '90-es években már Nyugat-Európában énekelt egy szlovák együttes kíséretével, és a műsorban azt is őszintén elmesélte, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie fiatal lányként ebben a szakmában és miért hagyta abba velük három év után a közös munkát. Ezután félévig az Amerikai Egyesült Államokban élt, ahol megismerkedett a country zenével és szintén rendszeresen fellépett. Miután hazajött, 1997-ben a Bionic együttes énekesnője lett és elkezdett dalokat írni, 2000-ben pedig csatlakozott az AKT együtteshez. Eközben a '90-es évek végén és a 2000-es évek elején ő énekelte egy nagyon népszerű tévéműsor és egy napi tévésorozat főcímdalát is. Előadóművészi pályafutása mellett Szatmári Orsi zeneszerzéssel és hangképzéssel is foglalkozik, egyebek mellett több országos tehetségkutató verseny énektanáraként segítette a fiatal tehetségeket. Pályafutása 20. évfordulóját Életem filmje című akusztikus albumával ünnepelte, melyen legismertebb dalai szerepelnek és amelynek a beszélgetés idején éppen a koncertjére készült.
 

Borítókép: MTI Fotó: Sándor Katalin

Videó ajánló

Olvasson tovább