2024. 03. 23. | frissítve: 2024. 03. 23.
„Az átlagember fejében én egy búsképű lovag vagyok, pedig nem vagyok az. Ez a kettősség bennem van: a lírai én és a vidámság egymás mellett. Imádom azt látni, hogy a közönség tagjai meghatódnak egyik pillanatban, aztán a másik pillanatban teli szájjal nevetnek. Mint egy karmester, úgy érzi magát az ember a színpadon” - mondta Jó pihenést című magazinunkban Gerendás Péter, aki március 23-án volt Nádas György szerkesztő-műsorvezető vendége. A Liszt Ferenc-díjas dalszerző-előadóművészről sok meglepő dolog is kiderült, például, hogy miért egy faipari szakközépiskolában érettségizett, majd onnan hogyan került a Zenekadémia jazz-ének szakára. Valószínűleg azt sem mindenki tudta, hogy Gerendás Péter fiatalon a színészet és a zene között vacillált, sőt a Déryné Színház utazó társulatának tagja volt, majd szerepelt filmben és további színházi előadásokban is. Megtudhattuk, hogyan kezdett dél-amerikai zenével foglalkozni, miként került az LGT zenészei közé egy angliai turnén és az is szóba került, hogy a gyermekeit terelgette-e a művészet felé és követik-e őt a zenei pályán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.