2024. 02. 10. | frissítve: 2024. 02. 10.
Fehérvári Gábor Alfréd vagyis Freddie volt Jó pihenést című hétvégi magazinunkban február 10-én Nádas György vendége. Az énekes, műsorvezető mesélt a gyerekkoráról, családjáról, becenevéről, zenei indíttatásáról, valamint azokról az előadókról, akiknek a dalain felnőtt és akik ma is meghatározzák a zenei ízlését. Műsorunk előtt éppen két héttel ért véget a Duna Televízió nagyszabású zenei műsora, a Csináljuk a fesztivált aktuális évada, amelyben Az évszázad slágere címet Charlie Nézz az ég felé című örökzöldje nyerte el Freddie előadásában. A fiatal művész elárulta, miért volt fontos számára, hogy éppen ezt a dalt kapta, és mit gondolt a produkciójáról legnagyobb példaképe, maga Horváth Charlie.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.