Jó pihenést című hétvégi magazinunk vendége február 4-én Xantus Barbara színművésznő volt. Mesélt arról, milyen pályára készült kislánykorától és végül mi térítette el a színház felé. Megtudhattuk, miért nem kezdte el a színművészeti főiskolát, amikor felvették és megbánta-e ezt a döntését, illetve szóba került a Família Kft. című tévésorozat is. Nádas György szerkesztő.-műsorvezető arra is rámutatott, hogy Xantus Barbara a magyar színésznők között elsőként lett producer. A munkájának köszönhetően született film Cannes-ig jutott, valamint az ő munkájának gyümölcseként láthatta a közönség az Aida című musicalt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Xantus Barbara a lányáról is beszélt és elárulta, milyen közös munkára vágyik vele.
Borítókép:
Xantus Barbara
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.