Jó pihenést című műsorunk szombat reggeli vendége Szabó Róbert, az Autó-Motor szaklap felelős szerkesztője volt. Mesélt arról, mi akart lenni gyerekkorában és mi az a meglepő álma, amit még szeretne megvalósítani. Megtudhattuk, hogy ki, mikor és hogyan "fertőzte meg" a motorsporttal, amelynek kapcsán később a feleségét is megismerte és amelyben a fia már három éve versenyez. Szabó Róbert éveken át Forma-1 közvetítések szakkommentátoraként is dolgozott, így arról is szó esett, hová fejlődhet még a száguldó cirkusz és miben rejlik a szépsége.
Borítókép:
forrás: magánarchívum
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.