Bár pedagógusok a szülei, mégsem volt soha kitűnő diák, végig közepesen teljesített az iskolában. Álmodozó alkatként főleg a művészeti tárgyak érdekelték, főként a később hivatásává is váló ének. Pál Dénes a Dankó Rádió hétvégéi műsorában, a Jó pihenést! vendégeként mesélt arról a rögös útról, ahogy megtalálta önmagát az előadóművészetben.
„A kezdeti siker után csapongtam. Vitt magával egy nagy hullám, és volt, amikor falnak ütköztem. Nem volt segítségem, aki terelt volna, hogy mi a jó vagy a rossz irány, én pedig mindenkinek meg akartam felelni. Komoly tanulópénz volt, de ez a megterhelő időszak már tíz éve történt. A mélypontokon a feleségem segített át” – idézte fel Nádas Györgynek adott interjújában Pál Dénes. A Dal és a Csináljuk a fesztivált! műsorok korábbi szereplője hozzátette, hálás azért, hogy a közönsége is elkötelezetten mellette állt, nem felejtették őt el.
Pál Dénes arról is beszélt az adásban, hogy szívesen állna újra színpadra musicalben. Ifjú korában a Pécsi Sándor Guruló Színház társulati tagjaként A Padlásban szerepelt, és nagy álma, hogy újra játszhasson a darabban. Ugyanakkor szólókarrierjét sem szeretné elhanyagolni, akár új műfajokban is kipróbálná magát. Legújabb dalát az M2 Petőfi TV is bemutatta: Petőfi Sándor ihlette, és még rappel is benne. A teljes beszélgetés újrahallgatható a Dankó Rádió Médiaklikk-oldalán.
Jó pihenést! – érdekes vendégek, izgalmas beszélgetések minden hétvégén reggel 6-tól 10-ig Nádas Györggyel a Dankó Rádió műsorán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.