Jó pihenést című hétvégi magazinunkban Bozó Andrea volt vasárnap reggel Nádas György szerkesztő-műsorvezetőnk vendége. A Jászai Mari-díjas színművésznő, a Zenthe Ferenc Színház tagja felidézte, hogyan találkozott először a színházzal szülővárosában, Miskolcon, majd onnan a gimnázium után merre vezetett a szakmai útja és kiket tart a legfontosabb mestereinek. A Dankó Rádió hallgatói azt is megtudhatták, hogy Bozó Andrea miért tartja fontosnak a színészképzésben a jógát, amivel oktatóként is foglalkozik.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.