Jó pihenést című műsorunkban Nádas György szerkesztő-műsorvezető vasárnap reggel Bényei Tamást, a Hot Jazz Band alapítóját és vezetőjét látta vendégül. A Kossuth-díjas muzsikus mesélt a szüleiről, a siófoki gyerekkoráról és ottani, első mesteréről, Apáti Jánosról, aki megismertette vele a dixieland zenét. Megtudhattuk, hogyan választotta hangszeréül a trombitát és melyik egykori híres előadó inspirálta az énekstílusával. Az is kiderült, hogyan kamatoztatja grafikusként szerzett diplomáját, valamint mesélt egykori mesteréről, Tomsits Rudolf trombitaművészről is. Szóba került a Hungarian All Stars nevű formáció is, amely a dixieland legnevesebb hazai zenészeiből áll, és akik lehetőség szerint nyaranta rendszeresen fellépnek a Bényei Tamás által alapított Siófoki New Orleans Jazz Fesztiválon is.
Borítókép:
MTVA Fotó: Zih Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.