Jó pihenést című műsorunkban Nádas György szerkesztő-műsorvezető szombaton reggel Keresztes Ildikó énekesnő-színésznővel beszélgetett. Szóba kerültek a zenei gyökerei, indulása a könnyűzenei pályán és a színház világában. Az is kiderült, hogy miért tudta kívülről az összes nagy, magyar rockklasszikust tinikorában, és kik azok a művészek, akik nagy hatással voltak rá, majd később együtt dolgozhatott velük.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.