Pár perc alatt lett országosan ismert a Bergendy együttes

A Bergendy együttest 1970 szilveszterén egy csapásra ismerte meg az ország, dalaik aztán több évtizedes pályafutásuk során generációk kedvenceivé váltak. Ezt az időszakot öleli fel a Dankó Rádió október 8-án és 9-én tematikus hétvégéi sorozatának következő alkalmával, a zenekart alapító Bergendy István születésnapjának évfordulóján.

A Dankó Rádió zenei aktualitásokhoz, évfordulókhoz, születésnapokhoz kapcsolódó tematikus hétvégéinek sorozata a Bergendy együttessel folytatódik október 8-án és 9-én.

Bergendy István testvérével, Péterrel 1958-ban alapította együttesüket, amelyet egyszerre ismert meg pár perc alatt szinte az egész ország 1970 szilveszterén. „Megkértek minket, hogy menjünk el a szilveszteri zenés műsorba és kísérjük a fellépőket. Ígéretet kaptunk arra, hogy ha úgy alakul, mi is eljátszhatunk egy-két saját számot. Haladt a műsor szilveszter estéjén, már majdnem éjfél volt, egyre komorabbak lettünk, hogy nem kerül ránk a sor. A Hofi-Koós páros száma azonban három és fél perccel rövidebb lett, ekkor intettek nekünk, hogy játszhatunk. Éjfél előtt három és fél perccel – mikor körülbelül 9 és fél millió ember ült a televízió előtt – eljátszottuk, hogy »Elfeledem majd, hogy zajos a világ, Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát«.  Ekkor pár perc alatt hatalmas sztár lett a zenekar” – mesélte Bergendy István nyolc évvel ezelőtt az Önök kérték egyik adásában a Dunán. A két éve elhunyt Liszt Ferenc-díjas zeneszerző a műsorban felfedte azt is, hogy Iskolatáska című dalukat öccse fia ihlette, hiszen Peti akkor ment iskolába.

Az örökzöld hétvégék sorozat következő alkalmával a több évtizedes zenei pályafutás kiemelkedő slágereit idézi fel a Dankó Rádió. Nádas György Jó pihenést! című műsorában megszólal Janza Kata is. A színésznő évekig együtt zenélt Bergendy Istvánnal. Elárulta, mindig családtagjának érezte a kiváló zenészt, aki soha nem állt meg és mindig volt ereje újat álmodni és szorgalma, kivitelezni azt. Janza Kata a műsorban elmeséli, mi ihlette az Én táncolnék veled című slágert, ezen kívül archív felvételről egy Bergendy Istvánnal készült interjút is hallhatnak a rádióban ezen a hétvégén.

A Dankó Rádió tematikus hétvégéi egész ősszel legendás előadók legnagyobb slágereivel kedveskednek a hallgatóknak, a sorozat örökzöld adásaiban – többek között – Seress Rezső munkásságát, valamint a Táncdalfesztiválok közönségkedvenc dalait is felidézik.

Dankó Rádió – a magyar zene rádiója!

Videó ajánló

Olvasson tovább