Jó pihenést című hétvégi magazinunkban Nádas György szerkesztő-műsorvezető szombaton reggel Zsadon Andrea énekművésszel, Jászai Mari-díjas színművésznővel beszélgetett. Megtudhattuk, hogy minek készült gyerekkorában és miért választotta mégis az éneklést, és az is kiderült, hogy a Zeneakadémia operaénekes hallgatójaként hogyan került a Színház-és Filmművészeti Főiskolán a legendás rendező, Vámos László óráira, illetve ki volt az a hasonló utat bejárt osztálytársa, akivel a mai napig jó barátságot ápol. Az is kiderült, hogy az opera után miként vált a hazai operettjátszás egyik meghatározó művészévé, hogyan egészítik ki egymást a munkában a férjével, Szolnoki Tibor színművésszel, valamint megismerhettük Zsadon Andrea hitvallását is az operett műfajáról.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.