Haumann Péter halálával tizenegyre csökkent a Nemzet Színészeinek száma, ezért június 22-én a jelenleg kitüntetettek összegyűltek dönteni az új tagról a Nemzeti Színházban. A tanácskozás végére Balázsovits Lajos Érdemes Művészt, Balázs Béla-díjas színművészt, színházi rendezőt és színigazgatót, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották meg a cím új birtokosának. A díjazott a Dankó Rádiónak adott interjújában arról mesélt, mi volt az első gondolata, amikor közölték vele, hogy csatlakozhat a Nemzet Művészei közé.
„Furcsa, de legszívesebben szeretett barátommal, Haumann Péterrel osztottam volna meg a hírt, akinek a távozása döntési helyzetbe kényszerítette a kollégákat. Valahogyan azt éreztem, hogy ő intézkedett úgy a túlvilágról, hogy én legyek utána. Szomorúan és nagy szeretettel gondolok vissza rá a megtiszteltetés kapcsán” – fogalmazott a Nemzet Színésze, hozzátéve, hogy bár nem illendő ilyesmiről beszélni, könnyek lepték el a szemét, amikor Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója felhívta őt a hírrel. A teljes beszélgetés újrahallgatható a Dankó Rádió Médiaklikk-oldalán, ahol a Jó pihenést! című műsor korábbi adásaiban készült interjúk 60 napig elérhetők.
Jó pihenést! – Nádas György hétvégi reggeli műsora, érdekes vendégekkel a nóta, az operett és az örökzöld slágerek világának klasszikus előadóival a Dankó Rádióban!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.