×

Nádas György legkedvesebb szerepeiről kérdezte Fesztbaum Bélát

A Dankó Rádió műsorvezetője, Nádas György a Jó pihenést! című műsor legutóbbi adásában Fesztbaum Bélával beszélgetett. A Jászai Mari-díjas színművész elárulta, milyen érzés számára a visszatérni a színpadra, de egyik kedvenc szerepéről is mesélt a hallgatóknak.
 

„A nyár eleje számomra zömmel munkával telik. Végre életre keltek a kulturális helyszínek és programok. Kellemes lehetőségek adódtak, több helyszínen is fellépünk A Grund – vígszínházi fiúzenekar nevű formációval. Felszabadító újra közönség előtt játszani miközben várom már az augusztusi nyaralást is” – mesélte Nádas Györgynek, a Dankó Rádió műsorvezetőjének Fesztbaum Béla a Jó pihenést! című műsorban. A beszélgetésből kiderült, hogy a színművész legjobban a rockzenét kedveli, ugyanakkor egy előadás kapcsán rajongója lett a világhírű magyar zeneszerző, Seress Rezső életművének is.

„2014-ben az Óbudai Társaskör kért fel egy koncertszínházi előadásra, így született meg a Dalok a Kispipából című estünk, amit már sokadik éve tart életben a közönség szeretete. Úgy tűnik, manapság is vonzóak Seress Rezső dalai. Kétségtelen, hogy anno Budapest éjszakai életének egyik meghatározó figurája volt ő a pianínójával, akit mindenki látni és hallani akart. Nagyon érzékeny ember volt, egy különleges antennával. Egyszerű, fogyasztható zenét készített, témái pedig a valóságból táplálkoztak, feltehetően ennek köszönheti a népszerűségét” – mesélt szívének kedves szerepéről a színművész, aki pályájáról és a színészmesterséggel való viszonyáról részletesen is vallott a Dankó Rádió hullámhosszán.

Jó pihenést! – Nádas György reggeli műsora minden hétvégén, érdekes vendégekkel, magyar nótákkal, operettekkel és örökzöld slágerekkel.

Videó ajánló

Olvasson tovább