Dankó Rádió

Jó ebédhez szól a nóta, mostantól élőben is

A Dankó Rádió friss lendülettel vágott neki a 2020-as évnek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy megújult műsorstruktúrával, új szlogennel, új műsorvezetővel és műsorokkal indította az évet, márciustól pedig élőzenével kedveskedik hallgatóinak az immár hangszerekkel felszerelt stúdióból.

„Nagy álmunk vált valóra, amikor megkaptuk ezt a gyönyörű és igényesen kialakított, nagy belső térrel rendelkező stúdiót, amely lehetőséget teremt arra, hogy 4-5 fős zenekarok muzsikáljanak itt. Ezt ki is használjuk! Mostantól a Jó ebédhez szól a nóta minden hónap első csütörtöki adásában élőben húzzák a stúdióban” – mesélte örömmel a Dankó Rádió csatornaigazgatója, Eredics Gábor, aki szerint az élőzene varázsa utánozhatatlan.

Decemberben ugyan már kipróbálták, hogy szól az élő muzsika a stúdióban, márciustól azonban a Jó ebédhez szól a nóta című műsorban rendszeressé válik az élőzene. Az első alkalommal, március 5-én Johan János és cigányzenekara játszott és Kalina Enikő és Mészáros János Elek énekeltek szebbnél szebb dalokat, nótákat és indították el a sorozatot, amelynek Budai Beatrix, a műsor háziasszonya nagyon örül.

„Számomra az, hogy ezt a legendás műsort vezethetem rendkívül megtisztelő, és nagyon nagy felelősség is egyben. Boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy havonta egyszer élő stúdiókoncertekkel örvendeztessük meg a hallgatókat és a magyar nóta szerelmeseit” – árulta el Budai Beatrix, aki tavaly vette át a képzeletbeli stafétát Tarnai Kiss Lászlótól és vezeti azóta a Jó ebédhez szól a nóta című közkedvelt rádióműsort, amely ebben az évben ünnepeli 60-ik születésnapját.

Legközelebb április 2-án szól jó ebédhez a nóta a Dankó Rádióban.

További információ a felfrissült Dankó Rádióról a MédiaKlikk oldalon található.

Dankó Rádió – A magyar zene rádiója

Videó ajánló

Olvasson tovább