Facebook bejelentkezés
Google bejelentkezés
Twitter bejelentkezés
Microsoft bejelentkezés
Facebook bejelentkezés
Google bejelentkezés
Twitter bejelentkezés
Microsoft bejelentkezés
Kérjük add meg a regisztrációnál használt e-mail címedet, ahova elküldhetjük az új jelszó igénylésével kapcsolatos információkat!
Előadó: Török Jázmin, Kovács Tamás, Péterfi Attila, Kottler Ákos
Zeneszerző: Török Jázmin
Szövegíró: Török Jázmin
Török Jázmin
A szegedi születésű énekes-zeneszerző a Kőbányai Zenei Studióban fejezte be tanulmányait 2004-ben. Számos underground és popzenei albumon közreműködött az elmúlt 15 évben, többek közt Zentai Márk (Nem elég) és Lola (Lola 3) lemezén. Szinte minden műfajban megmutatta már tehetségét, turnézott több zenekarral is külföldön, de az igazi előrelépést számára mégis az jelentette, amikor öt éve elkezdte magát kísérni gitáron. Azóta ír dalokat angol nyelven, de magyar népdalfeldolgozásai is ismertek. 2015-ben jelent meg első kislemeze, majd kiadója alig két hónap közös munka után nevezte produkcióját A Dalba. Zenekarában a B The Firstből ismerős Péterfi Attila és Kottler Ákos, valamint Kovács Tamás (Indygo) játszik.
Power of Love című versenydala saját szerzemény.