Facebook bejelentkezés
Google bejelentkezés
Twitter bejelentkezés
Microsoft bejelentkezés
Facebook bejelentkezés
Google bejelentkezés
Twitter bejelentkezés
Microsoft bejelentkezés
Kérjük add meg a regisztrációnál használt e-mail címedet, ahova elküldhetjük az új jelszó igénylésével kapcsolatos információkat!
Előadó: Gájer Bálint
Zeneszerző: Éliás Gyula
Szövegíró: Johnny K. Palmer
Gájer Bálint
A „swing hercegét” a 2013-as The Voice ezüstérmeseként ismerhette meg a szélesebb publikum, igaz, már a tehetségkutató előtt is komoly sikereket könyvelhetett el. Előbb ütősnek majd jazzénekesnek tanult, 2009-ben meg is nyerte III. Jazzy Jazz Dalverseny Legjobb férfi énekesének járó díját. 2010-ben a Group N’ Swing zenekar egyik frontembere lett, a formáció Botrány névre keresztelt második stúdióalbumáért közösen vehették át 2013-ban a Fonogram-díjat Az év hazai szórakoztatózenei albuma kategóriában. Az időközben szólókarrierbe kezdő énekes Egyszerű az élet című, első önálló lemezéért ugyanezt az elismerést érdemelte ki 2015-ben is. Nem csoda, hogy Bálintnak idővel választania kellett az együttes és a szólókarrier között. A saját útján haladt tovább. 2014-ben, még az együttes tagjaként, de már külön versenyeztek A Dalban, tavaly pedig, mikor Bálint a nemzeti dalválasztó show döntőjébe is bejutott That’s how it goes című dalával, már csak közönségből szurkolhatott neki régi csapata. Külön öröm a műfaj kedvelőinek, hogy az idén külön-külön újra színpadra állnak A Dalban.
Speed Bump című idei versenydala szövegét a tavalyihoz hasonlóan Johnny K. Palmer írta, zeneszerzője az Artisjus-díjas énekművész és tanár, Éliás Gyula.